Látnivalók
Római Katolikus Templom
A Barankovics téren lévő Római Katolikus Templomot Hild József tervei alapján, késő klasszicista stílusban építették 1856-ban. A templom freskóit Kákonyi Asztrik készítette 1970-ben. A templomkertben Somogyi Sándor - 1925-ben avatott- első világháborús emlékműve látható.
Református Templom
A jelenlegi református templom a 19. században magtárnak épült, vályogból. Fleischer földbirtokos ajándékozta a református gyülekezetnek 1880-ban imaháznak. A nyugati homlokzata elé 1890-ben épült a 15 m-es torony. Az 5 x 11 m-es templombelsőben 50 ülőhely van. Néhány éve készítetett a gyülekezet új úrasztalai terítőket, 2 éve a megrepedt nagyobbik harang helyett új harangot öntetett, az elmúlt évben pedig a tetőhéjazat felújítása történt meg. A missziói gyülekezet 120 tagú és 3 szórványgyülekezet tartozik hozzá, Görbeháza, Tiszagyulaháza és Folyás. Az egyházközség célul tűzte ki templomának külső felújítását.
Kálvária-domb
A város legrégebbi építménye a központtól néhány száz méterre, a dombon álló Kálvária kápolna, melyet az 1769-es pusztító járvány után emeltek. A Kálvária-domb további együttese a 12 stáció és a Golgota három keresztje, melyet 1874-ben építettek. A stációk fülkéit vasöntvények díszítik, pontosan felidézve a Bibliában leírt jeleneteket. A térben hatásosan elhelyezett állomások az 1769-ben barokk stílusban épült Kálvária-kápolnához vezetnek.
Régészeti Park
Magyarország első tájtörténeti és régészeti pihenőparkja az M3 Archeopark. A Park 2007. május 1-jén nyitotta meg kapuit. A közel 5 hektáros területen ízelítőt kaphatunk a tájegység történetéből, tárgyaiból, népi kultúrájából. A sírhalom típusú kunhalom, Csörsz-árok és a római őrtorony rekonstrukciója mellett az Európában is egyedülálló újkőkor házat, néprajzi házakat, jurtákat és az autópálya építése közben feltárt régészeti leletek másolatait tekinthetik meg az érdeklődők. A múltat idéző környezetben minden korosztály kikapcsolódhat, emellett baráti társaságok, családok, vállalatok rendezvényeit is vonzza. Az M3 Archeoparkban kemencében és lávakövön készült tájjellegű ételeket, mangalica sülteket, kapros-tejfölös, libatepertővel és lilahagymával ízesített kenyérlángost, grillételeket, finom házi pálinkákat, borokat kóstolhatnak meg a vendégek. A különleges ételeket a park látványkonyhájában és kemencéjében készítik el. Polgáron jelenleg csak itt működik étterem, Nomád Csárda néven. A sportolni, kikapcsolódni vágyó vendégeket, családokat, gyermekeket egy Európai Uniós normáknak megfelelő játszótér, állatsimogató, lovaglási lehetőség, egy halakban bővelkedő, közel egy hektáros látványtó, történelmi íjászpálya, foci- és kézilabdapálya, streetball pálya, lábtenisz, asztalitenisz várja.

bottom